|
A jelenséget értelmezhetjük a pozitív oldaláról is, azok a fiatal felnőttek, akik 30 éves korukban még mindig a szülői házban élnek, tekinthetők örök ifjúknak, de valószínű, hogy ezek a pályakezdő fiatalok inkább a válság áldozatainak tartják magukat.
Ha körbenézek az ismerőseim között, több tucat fiatal él még mindig
a szüleivel, vagy olyan albérletben, melyet hárman- négyen osztanak meg
egymással.
Tény, hogy akinek a szülei nem tudnak elég pénzt biztosítani az önálló élethez, manapság nagyon nehezen juthat lakáshoz.
Esetleg hitellel képes megoldani, de olyan magas a törlesztőrészlet,
hogy a létfenntartáshoz alig, a szórakozásra meg szinte semmi pénze
nem marad.
K. Béla, 27 éves közgazdász diplomája megszerzése után el tudott helyezkedni egy kiváló nevű könyvvizsgáló cégnél, másfél éve saját lakásba költözött. 15 millió forint svájci frank alapú lakáshitelt vett fel bruttó 300ezer forintos fizetésére. Az akkori törlesztőrészletet, havi körülbelül 70 ezer forintot ki tudott fizetni, a válság bekövetkezte után azonban 150 - 170 ezer forintra emelkedtek a törlesztési költségei.
A fizetése emelkedett a válság után is, mégis kénytelen volt visszaköltözni a szüleihez. Azóta a lakását havi 70ezer forintért bérbe adja. Így ugyan enyhített a terhein, még havi 20 ezret meg is tud spórolni , de nagyon csalódottnak érzi magát és kevés esélyt lát arra, hogy a közeljövőben ismét egyedül élhessen a saját lakásában.
Viki is hasonlóan járt, a havi 50 ezer forintos törlesztőrészletének 85 ezer forintra való megemelkedése a szó szoros értelmében "hazavágta". Szintén kiadja saját kislakását, évtizedekig törleszti a hitelt, azonban ő sem tudja, mikor tudja kiélvezni önállóan a lakását.
Világjelenség?
Hazánkban a forint gyengülése, a hitelpiac kiszáradása és a szigorodó feltételek következtében kényszerülnek fiataljaink feladni önálló életüket, de ez sajnos külföldön sincs másként. Egy brit jelzáloghitelező felmérése alapján a szigetországban egy év leforgása alatt megháromszorozódott a 18- 34 éves angliai fiatalok száma, akik hasonlóan a magyar fiatalokhoz, inkább a szüleikkel laknak, miután képtelenek voltak fenntartani magukat önállóan.
Az úgynevezett "kidult- jelenség" (az angol kid - gyerek, és adult - felnőtt szó összevonásából) inkább Európára volt jellemző, mostanra azonban a brit harmincasok is kezdik kitolni a felnőtt lét kezdetét. Az angol fiatalok 40 %- a lakik a szülői házban, vagy a családjuk fizeti az albérleti díjukat. Többen anyagi segítséget kapnak a minennapokhoz, másoknak meg a szüleik fizetik az egyetemi tandíjukat. Néhány esetben a szülők még a nyaralásukat is finanszírozzák.
Hazánkban a fiatalok szintén nem állnak meg a saját lábukon, az esetek 99%- ban anyagi okok miatt.
Az örök ifjak pszichológiája
A fent leírt esetekben legtöbbször a válság bekövetkeztében kényszerültek a harmincasok visszatérni a szülői házba, de akadnak olyan ifjak is, akik meg sem próbálnak saját lábra állni, még akkor sem, ha megtehenték.
Puer Aeternus, az örökifjú már a görög mitológiában megjelent, egy örökké ifjú istenre utalva. A pszichológiában manapság azokat a fiatalokat nevezzük így, akik 30 éves koruk ellenére még mindig erősen kötődnek édesanyjukhoz és továbbra is kamaszként viselkednek. A kényelmes megoldást választják, ami kevés felelősséggel jár, nagy szabadságra és függetlenségre vágyva.
A puer aeterusnak két vetülete van, pozitív és negatív. A pozitív része a gyermeket szimbolizálja, míg a negatív pólusa azt a felnőttet kéviseli, aki visszautasítja a felnőtté válás tényét és menekül az élet kihívásai elől. Ezt Peter Pan szindrómaként is nevezik: az az ember, aki képtelen szociálisan felnőni. Pszichológusok szerint azokra jellemző, akik vagy túl korán elszakadtak édesanyjuktól, vagy sosem alakult ki köztük erős kötődés.
Azonban a jelenséget az Amerikai Pszichiátriai Szövetség nem sorolja a mentális megbetegedések közé.
|